Így változtak a kiadó szoba árak Budapesten

Így változtak a kiadó szoba árak Budapesten

Aligha újdonság, hogy Budapesten nagyon magasak az albérletárak és gyakorlatilag egy-egy lakás bérlése egy átlagos fizetéssel egyenlő lehet, ha a rezsit és a közös költséget is hozzászámoljuk. De tényleg drágák a budapesti albérletek európai viszonylatban?

Összehasonlítva, Budapesten ritkán találni drágább lakást Bécshez, Londonhoz vagy Berlinhez viszonyítva.

A kiadó szoba árak így változtak Budapesten

Azonban keveseket tesz boldoggá Magyarországon, hogy tőlünk nyugatabbra mennyivel drágább az élet.ingatlan 2020a

Aki követte a piac változásait, láthatta, ahogy a Fővárosban az elmúlt 5 évben gyakorlatilag duplájára nőttek az albérletek átlagárai. Egyelőre beszéljünk csak a teljes lakásokról. Nem is igazán a méret számít az ár szempontjából, sokkal fontosabb az, hogy a lakás merre található.

De összességében azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy az egyszobás garzonok átlagárai 125 ezer forint körül mozognak (ez 2018-ban még 100-110 ezer forint között alakult), a kétszobás lakások olyan 160 ezer körül alakultak (tavaly még olyan 130 ezer forint volt) és az ennél nagyobb lakások 200-250 ezer körül vehetők ki.

Természetesen most nem beszélünk a különböző luxuslakásokról egyik kategóriában sem, hanem az átlagos lakás kiadási árait vettük figyelembe.

Öt évvel ezelőtt ugyanezek a lakások nagyjából a fent említett árak feléért voltak bérelhetőek

Természetesen Budapest külvárosaiban, kevésbé kedvező közlekedéssel találhatunk kedvezőbb árú házrészeket is, vagy egy belvárosi nagyobb lakás áráért egy egész házat is ki tudunk akár bérelni.

Ugyanígy igaz, hogy a Budapest környéki alvóvárosokban is olcsóbb házrészt vagy házat bérelni, mint például az I., II., V., IX., (bár itt nagy a szórás) és a XI. kerületekben lakást, vagy XIII. kerület újépítésű részein szobát.

Fontos információ, hogy a bérleti díjak nagysága gyakran arányos az adott területen levő új építésű lakások négyzetméterárainak nagyságával.

Akad azonban egy kiváló megoldás: az alberletbudapest.hu kiadó lakás kínálatát böngészve a lehető legjobb ár-érték arányú albérleteket és kiadó szobákat találod meg a belső kerületekben és Budapest más frekventált területein is!

Megéri a közös albérlet

Amennyiben a belvárosba szeretnénk költözni, talán akkor jársz a legjobban, ha nagyobb (100+ m2) albérletbe költözöl többedmagaddal, hiszen így a költségek megoszlása miatt alacsonyabbak lesznek az albérlettel járó kiadásaid.

Bár itt az előny hátrány is egyben, már csak azért is, mert a Budapest belvárosában sok főbérlő hirdeti a lakását direkt egyetemistáknak és így hamar elkapkodják a többszobás lakásokat a félévek előtt, már gyakran augusztusban és januárban.