Két világ legjava, bérelj a 11. kerületben.

Két világ legjava, bérelj a 11. kerületben.

A fővárosi albérlet bérlés igen népszerű téma a fiatalok, különösen az egyetemisták körében. Mindenki a legolcsóbb, de mégis legélhetőbb megoldásra vágyik, melyet, nos, valljuk be, nem mindenkinek sikerül megvalósítania. 

Bár a kollégium is egy megoldás lehet, de manapság nem sok egyetemista tervez kollégiumi éveket a közel jövőben. Mentálisan és fizikailag is biztonságosabb egy kis távolság. Nem csoda, hogy ezek a kollégiumi életből kiábrándult fiatalok ha nem is magányra, de magánszférára, egyfajta privátabb életvitelre váltanának. 

Köztudott tény, hogy ilyenkor az anyagilag is legkedvezőbb megoldás kiadó szobát bérelni. Így a kollégiumi élet után nem lesz túl nagy a változás, csupán fokozatosan szokhatsz át egy új életstílusra.

Nem elviselhetetlen váltás, hiszen továbbra is emberekkel élsz majd együtt, akik vagy a korosztályod, vagy ahhoz közel álló fiatalok. Azonban az általad bérelt szoba csupán a tiéd, egyedül lehetsz, és ami szintén hatalmas előnynek számít, bőségesen elférnek a ruháid, a könyveid és az egyéb hozzád tartozó tágyak is. 

Továbbá, a közös helyiségek tágasabbak, modernebbek, és ami nem utolsó, csupán egy kevés emberrel kell osztoznod rajtuk. Kiadó szobát bérelni egy újabb lépést jelent az önállósodás irányába, ekkor ugyanis igazán belekósolhatsz a nagybetűs életbe. 

Míg a kollégium csupán egy ottalvós bulinak tűnt, addig a szoba bérlés egy igazán érett, felelősségteljes része lesz az életednek, amely viszont nem mentes egy kis szórakozástól sem. Hol érdemes azonban szobát bérelni? Felmerülhet a kérdés, hogy melyik kerület lehet a legideálisabb számodra. 

Minden kerület különböző hangulattal rendelkezik, Neked pedig érdemes megtalálnod a személyiségedhez, az anyagi kereteidhez, a körülményedhez és az elvárásaidhoz leginkább illő városrészt. 

Bár sok kerületet bemutattunk már, ezek közül leginkább a belvárosi kerületek népszerűek a fiatalok, az egyetemisták körében, itt olvashatsz bővebben az ezekben a kerületekben történő lakásbérlésről, azonban a Budán található lakások szintén említésre méltók.

Az itt található albérletek és kiadó szobák közül kiadó szoba 11. kerület és környékén is található bőségesen. Pár okot összegyűjtöttünk, amiért a 11. kerület kiváló szobabérlési lehetőség lehet számodra is.

A környezet

A hegyes dombos vidék, a nagyvárosi jellege és a Duna-part közelségének egyvelege mind-mind kecsegtetően hathatnak és arra buzdíthatnak, hogy te is körül nézz a 11. kerületben. Kiadó szoba 11. kerület térségében kimondottan ígéretes lehet számodra, ha szereted a nagyvárost is, de nem akarsz túl messze költözni a természettől sem. 

Ebben a kerületben ugyanis mindkét világ legjavát élvezhet. Reggeli a közeli pékségben? Délutáni séta a Normafán? Akár a kilátást élveznéd a Gellért Hegy csúcsáról? Vásárlás? A 11. kerület mindezt biztosítani tudja számodra, mindezek mellé pedig kimondottan igényes kiadó szobát, albérletet kínál. 

A lakosság.

Antik boltok és művészi galériák, rengeteg történelem és barátságos szomszédság teszi még színesebbé az életet. A 11. kerület, azaz Újbuda az egyik legnépesebb kerület Budapesten. A kiadó szoba 11. kerület közelében azt jelenti, hogy egyedi környezetben élhetsz és színvonalas kikapcsolódásban, ahogyan értelmiségi programokban is részed lehet. 

Továbbá, rendkívül barátságos és különleges egyéniségű emberekkel veheted körbe magad, akik gondoskodnak arról, hogy ne érezd magányosnak magad. Mivel pedig kiadó szobát keresel lakótársakkal és nem egyedül, ezért az árak is feleződnek. A vártnál kedvezőbben juthatsz albérlethez a főváros egyik legigényesebb városrészében. 

Kiadó szoba 11. kerület környékén nem csupán a Buda nyújtotta különleges látvány és tündérmesébe illő, középkorra emlékeztető architektúra miatt éri meg. Mindkét világ legjava, a természet nyugalmának és a nagyváros izgalmának találkozási pontja a 11. kerület, amelyet te is biztosan imádni fogsz. Ajánlatokért vagy éppen kérdésekkel bátran keresd ügyfélszolgálatunkat.