Találd meg velünk új albérleted!

Prémium lakások

Kedvező árakon

Korrekt szerződés

legjobb lokációk

Kiadó belvárosi igényes számlás albérletek

Társaságunk Budapest belvárosában található prémium szinten felújított, berendezett és gépesített lakásokat, vagy nagyobb ingatlanokban lévő teljesen külön nyíló és biztonsági zárral szerelt design lakószobáit, lakrészeit – akár saját fürdővel és mellékhelyiséggel – kínálja bérbeadásra a kedves bérlő ügyfelek részére, illetve weboldalunkon megtalálhat számos magánszemély által feladott hirdetést is, így biztosan megtalálja budapesti albérletét.

Mivel a bérleti díj és a rezsi költség is a szerződés időtartama alatt mindvégig fix, így könnyen és biztonságosan tervezheti jövőjét és kiadásait lakhatásával kapcsolatosan.
A Bérlővel minden esetben bérleti szerződést kötünk, amely biztosítja, hogy ne kelljen félnie azoktól az ügymenetektől, mint egy magánszemély esetében: nem adják vissza a kaucióját, egyik napról a másikra a tulajdonos kiteszi a lakásából, felemeli a lakbért, elviszi a bútorokat, vagy eladja a feje felől az ingatlant, ha úgy tartja kedve.

Mindez vállalkozásunk esetében elképzelhetetlen, hiszen mi professzionális és kiszámítható bérbeadói szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink részére. Cégünk számlát állít ki, amivel igénybe vehető a lakhatási támogatás is. A lakbér összegét pedig kényelmesen internetbanki átutalással tudja teljesíteni vagy bármelyik OTP bankfiókban befizetni.

Albérlet Budapest legnépszerűbb kerületében, kiadó lakások olcsón, kiadó szobák budapesten, egyetemistáknak
Albérlet Budapest legnépszerűbb kerületében, kiadó lakások olcsón, kiadó szobák budapesten, egyetemistáknak

10 ok, amiért érdemes minket választania

Rólunk írták!

Szeretne úgy hazatérni naponta, mintha egy elit hotelben élne?

Különleges luxusra, exkluzív burkolatokra és minőségi bútorokra vágyik új budapesti albérletében? Megfizethető áron keres igényesen bútorozott kiadó szobát és lakást a belvárosban vagy annak közelében, emberbarát környezetben? Jó érzés volna a tudat, hogy Ön valamint bérelt ingatlana biztonságáról a profi záron túl profi bérbeadó csapat is gondoskodik? Igénybe venné a lakhatási támogatást (másnéven budapesti albérlet támogatást) és szeretné, ha ezt a főbérlő segítene elintézni, lehetőleg díjmentesen?

Albérlet Budapest legnépszerűbb kerületében, kiadó lakások olcsón, kiadó szobák budapesten, egyetemistáknak
Albérlet Budapest legnépszerűbb kerületében, kiadó lakások olcsón, kiadó szobák budapesten, egyetemistáknak

Akkor Ön minket keres! - Professional Premium Property Zrt.

Ugyan sok kiadó albérlet található Budapest területén, ám gyakorta igazi zsákbamacskát kínálnak a főbérlők. Járt Ön már úgy, hogy hosszas keresgélés után talált egy ígéretesnek látszó kiadó szobát vagy lakást, de annak vagy az ára volt elfogadhatatlanul magas, vagy kizárólag számla nélkül adták volna ki, ami miatt nem igényelhetett volna lakhatási támogatást?

Éppen azért döntöttünk úgy, hogy hazai viszonylathoz képest „luxus” szolgáltatásokat kínálunk megfizethető áron, mert tapasztalatunk szerint a legjobb ügyfelek azokból lesznek, akiket megbecsülünk, és minden, az albérlettel, vagy kiadó szobával, lakrésszel kapcsolatos terhet leveszünk a válláról.
Cégünk, a Professional Premium Property Zrt. filozófiája az, hogy ügyfeleinknek mindig a legjobb szolgáltatást nyújtsuk a legelérhetőbb árakon, számlával igazolt, garantáltan legális formában.

Kiadó albérleteink

Néhány lakás kínálatunkból

5. kerületi lakások

Váci u. 52.

Budapest – 5. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: Önálló lakás

    ▪ Bérleti díj: 200.000 Ft/hó

    ▪ Várható rezsi díja: fogyasztás szerint

    ▪ Költözhet: max. 3+ fő

Tovább »
7. kerületi lakások

Akácfa u. 24. – 2. szoba

Budapest – 7. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: zárható szoba

    ▪ Bérleti díj: 70.000 Ft/hó

    ▪ Fix rezsi díja: 29.000 Ft/hó

    ▪ Költözhet: max. 2 fő

Tovább »
6. kerületi lakások

Weiner L. u. 20.

Budapest – 6. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: Önálló lakás

    ▪ Bérleti díj: 130.000 Ft/hó

    ▪ Várható rezsi díja: fogyasztás szerint

    ▪ Költözhet: max. 3+ fő

Tovább »
6. kerületi lakások

Weiner L. u. 10. – 3. szoba

Budapest – 6. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: zárható szoba

    ▪ Bérleti díj: 60.000 Ft/hó

    ▪ Fix rezsi díja: 29.000 Ft/hó

    ▪ Költözhet: max. 1 fő

Tovább »
19. kerületi lakások

Üllői út 178. – 3. szoba

Budapest – 19. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: zárható szoba

    ▪ Bérleti díj: 60.000 Ft/hó

    ▪ Fix rezsi díja: 29.000 Ft/hó

    ▪ Költözhet: max. 2 fő

Tovább »
9. kerületi lakások

Liliom. u. 50. – 2. szoba

Budapest – 9. kerület

    ▪ Ingatlan típusa: zárható szoba

    ▪ Bérleti díj: 75.000 Ft/hó

    ▪ Fix rezsi díja: 29.000 Ft/hó

    ▪ Költözhet: max. 2 fő

Tovább »

Ismerjük a hazai viszonyokat, és tudjuk, hogy a világon minden lakásban előfordulhat csőtörés, áramszünet vagy éppen összetörő ablak, amihez záros időn belül megbízható szakember segítségére lehet szükség. Ezért mi gondoskodunk róla, hogy Önnek a hasonló jellegű problémákkal a lehető legkevesebbet kelljen bajlódnia. Azt is tudjuk, hogy a bérlők a legtöbb esetben a szoba falait összemaszatolják, “lelalkják”, így azt mi minden új bérlő előtt, ha ezzel találkozunk azt helyreállítjuk, így az új bérlő korrekt és hibátlan szállást kap. Szükség esetén megbízható karbantartó szakembert biztosítunk budapesti albérleteinkben a hiba elhárításához, aki gyorsszerviz szolgáltatás keretében a lehető legrövidebb idő alatt feltárja és megszünteti a lakásokban keletkezett meghibásodásokat. Cégünknek külön víz, gáz, fűtés, villanyszerelő és egy ezermester szakembere van a hibák elhárításához, így minden a lakásban adódó gondot megoldunk pillanatok alatt. 

Tudjuk jól, hogy egy költözés rengeteg fáradsággal és beláthatatlan plusz kiadással jár. Ezért annak érdekében, hogy minél több felesleges terhet vegyünk le a vállairól, úgy rendeztük be a bútorozott és gépesített kiadó budapesti albérleteinket, bérelhető lakrészeket valamint szobákat, hogy azokba Ön a bérleti szerződés aláírása, valamint a számla és a kulcsok kézhezvétele után akár azonnal beköltözhessen, természetesen úgy, hogy minden hibátlan és kifogástalan állapotú a lakásban.

Tökéletes albérlet Budapest területén – avagy hogyan válassz jól

Az albérlet választás feladata mindig egy nagyon összetett és rengeteg időt és energiát felemésztő dolog, amivel életünk során számtalan alkalommal szembe kell néznünk, hiszen nem csak akkor van szükség kiadó lakás vagy kiadó szoba keresésére, hogy ha tartósan, életvitelszerűen szeretnénk élni valahol, esetleg az egyetem vagy a munkavégzés miatt szükségünk van egy saját kis kuckóra, ahol otthon érezhetjük magunkat, hanem akkor is, hogy ha például nyaralásra adjuk a fejünket vagy akár üzleti útra megyünk valahová. Természetesen annak, hogy valaki saját otthon helyett kiadó lakás vagy kiadó szoba mellett teszi le a voksát rengeteg oka lehet.

Vannak, akik pusztán kalandvágyból választanak így, hiszen még fiatalok, egyetemre járnak, nem tudják, hogy pontosan hol, Budapest melyik részén szeretnének letelepedni, ezért egy ideig az albérlet mellett döntenek, vannak, akik nem engedhetik meg maguknak anyagi megfontolásból a saját lakás vásárlását, ezért akár családjukkal együtt élnek kiadó lakásban vagy albérletben. Abból a szempontból teljesen mindegy az ok, hogy mindenki arra törekszik, hogy a lehető legjobb választást tegye meg az ingatlanpiaci helyzet pillanatnyi állása és így a kínálatban lévő albérletek közül. De hogyan lehet jól választani, mit kell figyelembe venni a döntés meghozatala előtt és hogyan kereshetünk hatékonyan a rengeteg kiadó lakás között?

Hatalmas kereslet és kevés tökéletes albérlet Budapest területén

A főváros az egyik legkeresettebb hely az albérletek tekintetében, ezért teljesen egyértelmű, hogy a tökéletes és jó áron kínált kiadó ingatlan kevesebb, mint az érdeklődő, ezért egyrészt nagyon szemfülesnek kell lenni és gyorsan választani, másrészt viszont hihetetlen sok időt kell a kínálat megismerésével eltölteni, ami sajnos egyértelműen látható, hogy üti egymást. A rengeteg egyetemista és a fővárosban munkát vállalók, na és persze a turisták mindannyian szép és jó helyen lévő, megfelelő állapotú és jó áron kínált ingatlanokat vagy kiadó szobát keresnek saját maguk számára, ezért nagy a verseny a tökéletes kiadó lakások iránt a fővárosunkban. Rengeteg ajánlat forog körbe a piacon, azonban nagyon ügyesen kell tudni lavírozni ezek között, hogy el tudja dönteni az ember, melyik hirdetés megbízható és melyik fog csalódást okozni, ha nem a kapcsolatfelvétel során, akkor a megtekintés alkalmával. Ezek a megtekintések pedig csakis időt és energiát vesznek el az albérlet kereső személytől, aki nem csak lelkesedését, hanem idejét és energiáját is elveszti ezáltal.

A kiadó lakások piaca tehát egy iszonyatosan gyorsan forgó és változó kínálatú, rengeteg lehetőséget, de rengeteg csalódást is tartalmazó helyszín, ahol nagyon ügyesen kell tudni lavírozni annak, aki tökéletes és jó árú kiadó lakás bérlést szeretne magáénak tudni a jövőben.

Természetesen vannak bejáratott taktikák a keresgélés segítésére, hiszen a család, a barátok és ismerősök felbecsülhetetlen ajánlásokat és így segítséget tudnak nyújtani az albérlet kereső számára, ha van olyan ember a környezetben, aki megfelelő információkat tud adni, akkor jó eséllyel akár rövid időn belül meg is találhatja a tökéletes választást az ember, azonban elég kevés esetben van a környezetben sajnos ilyen ajánlást adó ember, ezért ez nagymértékben csak a szerencsén múlik, amire nem lehet alapozni.

Abban az esetben, ha jól mozgunk a hirdetések világában megpróbálhatjuk akár közvetlenül a tulajdonostól is bérelni a lakást, azonban itt nagy veszélye van annak, hogy nem korrekt vagy nem pontosan a valóságot tartalmazó hirdetést talál meg az ember, aminek az eredménye legalább a megtekintéskor egy hatalmas csalódás, ami ráadásul sok energiát és időt is felemésztett.

A mai világban pedig már rengeteg dologra megvan a professzionális megoldás, csak meg kell azt találni, és az ingatlan keresés, az albérlet keresés és kiadó lakások közül való választás egyik legbiztosabb és legmodernebb formája az, hogy ha egy cégen keresztül keresünk és kötünk szerződést ingatlan bérbevételére. Természetesen ebben az esetben csak olyan lakások közül válogatunk az adatbázisban, ami potenciális és elérhető albérlet Budapest területén, és kifejezetten hatékony és profi segítséget kapunk már a választás és döntés területét illetően is nem csak a megtekintés és szerződéskötés során. Nem beszélve arról, hogy egy cég mindig elhivatottabb lesz az idő közben felmerülő igények és esetleges problémák feloldásában, mint egy tulajdonos, aki csak a szerződés tartalmát és a saját érdekét nézi. Egy ingatlanokat bérbeadó vállalat legfőbb érdeke az ügyfél elégedettsége, és ezért mindent megtesz, csakúgy, mint csoportunk is, aki készséggel várja az érdeklődőket akár kiadó lakás akár kiadó szoba tekintetében, hogy legyen egy szuper kis albérlet Budapest bármely kerületében. Tekintse meg kínálatunkat és vegye fel kollégánkkal a kapcsolatot az elérhető kiadó ingatlanok tekintetében.